A sorozat részei:
0,5. Shadows - Árnyak
1. Obszidián
1.5. Oblivion - Feledés
2. Ónix
3. Opál
4.Origin
5. Opposition - Ellenállás
Obsession (az egyik mellékszereplőről szól)
Kis véleményem a sorozatról:
Obszidián: Nagyon tetszett, tényleg magával ragadott, jól esett a lelkemnek elolvasni, és jó kis hangulatot teremtett. A szerelmi szál eléggé ott volt, ami főleg Daemonnak volt köszönhető, szerintem ő viszi a hátán az egész könyvet (és az egész sorozatot is kb.). Nagyon szórakoztató párbeszédek voltak Daemon és Katy között. Vicces volt, vagány, a sok seggfejezéssel kicsit trágár is, összességében nagyon más, fiatalos stílusban beszélgettek egymással a karakterek, mint amikhez eddig szoktam, és ez nagyon tetszett. Bírtam, hogy annyit marakodnak egymással, és Katy végre nem az a lány volt, aki első pillantásra remegő térdekkel örök szerelembe esik. Tényleg érződött, hogy nem hagyja, hogy szarakodjanak vele. Imádtam a szexuális feszültséget kettejük között, ami a végén tényleg robbanásig feszült, nagyon jól volt felépítve. Az a csókjelenet egyszerűen zseniális volt, az tette felejthetetlenné a könyvet, amiatt olvastam tovább a sorozatot, és az ilyenek miatt szokott az ember lánya többször is elolvasni egy-egy könyvet. Elég jól volt kitalálva, és felépítve, még a szokásos bál jelenettel se volt bajom, tényleg megbocsájthatóan volt klisés. A földönkívüli elem engem nem mozgatott meg, de bajom se volt vele.
Oblivion – Feledés-t olvastam másodjára, ami ugyan az a könyv, mint az Obszidián, csak
Daemon szemszögéből, és amúgy sok szempontból sokkal jobban tetszett, mint a Katy-féle szemszöges, mert hát Daemonnak sokkal többször volt piszkos a fantáziája, és hát Daemont tényleg nagyon megszerettem, stb. Komolyan mondom, kicsit sem volt unalmas ugyan azt a könyvet más szemszögből elolvasni.És most csak az olvassa tovább, aki nem szeretné, hogy elvegyem a kedvét ettől a kb. Alkonyat-szinten(na jó, azért annyira talán mégsem) túlértékelt sorozattól.
Na most, én eddig 1-től 4-ig olvastam, beleértve az 1,5 kiegészítő részt is, és sajnos nagyon nehezen vettem rá magam, hogy nekikezdjek az utolsó résznek, mert nem szeretek sorozatokat félbehagyni, csak legvégsőbb esetben.
Ami nem tetszett, és nem csak az első könyvben, hogy végig olyan érzésem volt, hogy van valami nagyon amatőr az egészben, mintha egy amatőr író összedobott volna egy hozzá képest egész jó könyvet, de erős izzadtságszaggal. És azért is bosszantott ez, mert egyszerűen annyi rajongója van ennek a sorozatnak, hogy nem értem…
Szóval, ami elvette a kedvemet attól, hogy az utolsó kötettel végezzek:
Daemon és Katy karaktere olyan szinten eltorzult a sok nyáltól a 4. rész végére, hogy már-már idegesítő volt sokszor. Daemon teljesen ki lett herélve, átalakult Edward Cullen-né (csak hogy az Alkonyat hasonlatnál maradjunk). Katy folyamatosan elbőgte magát mindenen, örömében, bánatában, tökmindegy min. Daemon „józan esze”, amire annyira hangsúlyosan épült az első könyv (hogy miért is nem lehetnek egymáséi), homlokegyenest megváltozott, és semmi nem maradt belőle, ami a részben érthető valahol, de kicsit abszurd, nekem egyáltalán nem tette élethűvé az egészet. Mindegy, ha e fölött szemet is hunyok... szóóóval a történet azon bonyodalomrésze ugye megszűnt, hogy a két főhős hogyan jön össze, mert hát végérvényesen szerelmesek lettek, és akkor további bonyodalmakat kellett kitalálnia az írónőnek, ami szerintem úgy volt hiba, ahogy volt. Mert hiába volt megpakolva minél több akciójelenettel, drámázással, árulással, halállal, őszintén szarrá untam magam, annál is inkább, hogy szinte előre ki lehetett találni, ki lesz az áruló, ki fog meghalni, ki fog segíteni, abszolút semmi meglepő nem volt sehol. A mellékszereplők elhullása olyannyira nem volt megrendítő, amennyire el voltak hanyagolva. De ami végképp betett, a 4. könyv végén, az az utolsó akciójelenet, annyira abszurd volt, és nevetséges, hogy 10 "ember" ellen annyi ellenség, mint ami ott le volt írva... Őszintén?! Őszintén, a sorozat úgy elvesztette a hangulatát, hogy nagyon kár érte. Szerintem jó történet is lehetett volna, ha valaki más írja meg, jobban. Nem is akarom nagyon ragozni tovább, nem tudom, mit hoz az utolsó könyv, de ha az ütni fog, azon meg fogok lepődni. Mindenesetre már meg van melyik sorozatot fogom ezután elkezdeni, úgyhogy, már nagyon várom.
Azért bekopizok ide néhány fülszöveget, hátha valaki nem olvasta:
Obszidián :
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Amikor – éppen az utolsó középiskolai évem előtt – Nyugat-Virginiába költöztünk, beletörődtem, hogy vastag tájszólású emberek, melléképületek, szakadozó internet és rengeteg unalom tölti majd ki a napjaimat. Amíg észre nem vettem magas, szexi, különös zöld szemű szomszédomat. Az ég kiderült.
Aztán a srác megszólalt.
Daemon dühítő. Beképzelt. Pofoznivaló. Nem bírjuk egymást. Egyáltalán. De aztán, amikor egy idegen rám támadt, és Daemon egyetlen intéssel szó szerint megfagyasztotta az időt – akkor valami történt. Valami váratlan.
A szédítő idegen a szomszédból megjelölt engem.
Jól hallottad. Idegen. Mint kiderült, Daemon és a húga egy egész galaxisra való ellenféllel néznek szembe, akik mind az ő képességeikre pályáznak, a nyom pedig, amit Daemon rajtam hagyott, olyan fényesen jelzi számukra az utat, mint Las Vegas főútja. Csak úgy úszhatom meg élve, ha Daemon közelében maradok, amíg elhalványul a nyom rajtam.
Mármint ha nem ölöm meg addig én magam…
Oblivion - Feledés:
Amikor Katy Swartz a szomszédomba költözött, rögtön tudtam, hogy baj lesz. Nagy baj.
Bajra pedig igazán nincsen szükségem, hiszen nem vagyok idevalósi. A társaimmal a Luxról érkeztem a földre, egy tizenhárommilliárd fényévre lévő bolygóról. Ráadásul ha valamiben biztos vagyok, az az, hogy az emberekben nem lehet megbízni. Félnek tőlünk. Olyasmikre vagyunk képesek, amikről ők csak álmodnak, és pokolian gyengének tűnnek mellettünk – mert azok is.
Kat azonban olyan közel kerül hozzám, mint még senki más. Akaratlanul is vágyok rá – és szeretném felhasználni a képességeimet, hogy megóvjam. Meggyengít engem, pedig én vagyok a legerősebb luxen, és az én feladatom, hogy védjem a többieket. Ez a hétköznapi lány tehát mindannyiunk végzete lehet. Hiszen a luxeneknek van egy hatalmasabb ellensége is – az arumok – akikkel szembe kell szállnom.
Ha beleszeretek Katyba – egy emberbe – nem csupán őt sodrom veszélybe. Talán mindannyiunk pusztulását okozom… de azt nem hagyhatom.
Ónix:
Daemon Blackkel összekapcsolódni szívás…
Ráadásul nemrég eltökélte, hogy bebizonyítja: amit irántam érez, az nem csupán bizarr kapcsolódásunk mellékhatása, hanem valódi érzelem. Nem tudom, mit gondoljak efelől, de tény, hogy mostanában már korántsem olyan bunkó velem, mint korábban.
De nem ez a legnagyobb problémánk.
A Védelmi Minisztérium emberei körülöttünk szaglásznak. Ha rájönnek, mire képes Daemon, és főleg, hogy mi ketten összekapcsolódtunk, akkor nekünk annyi. Az iskolában felbukkanó új srác sem hiányzott. Ő is tele van titkokkal. Tudja, mi okozza a körülöttem zajló sok furcsaságot, és segítene is rajtam… de ennek súlyos ára van.
És aztán az események még vadabb fordulatot vesznek.
Láttam valakit, akit halottnak hittem. Szóljak vagy hallgassak?
Mi történt Dawsonnal? Ki árulta el?
És mit akarnak Daemonéktól – na meg tőlem – a védelmiek?
Az már biztos: Daemon Blackkel összekapcsolódni nem egy életbiztosítás.
Senki nem az, akinek látszik. És nem mindenki éli túl a hazugságokat…
Opál:
Senki sem érhet fel Daemon Blackhez.
Amikor elszánta magát, hogy kimutatja az érzéseit irántam, komolyan beszélt.
Soha többé nem kételkedem benne – és most, hogy túljutottunk a zökkenőkön, újra és újra fellobbannak köztünk a lángok.
Csakhogy még ő sem védheti meg a családját, ha eltökélik, hogy kiszabadítják a szeretteiket.
Mindazok után, amiken keresztülmentem, én sem vagyok többé ugyanaz, aki voltam. Még mindig változom, és fogalmam sincs, mi lesz a vége. Lépésről lépésre fedezzük fel az igazságot, és amikor szembekerülünk a hibrideket tesztelő és kínzó titkos kormányzati szervezettel, ráébredek, hogy a képességeim nem ismernek határokat.
A halál a mindennapjaink részévé vált. Onnan kapunk segítséget, ahonnan a legkevésbé várnánk, és a barátainkról kiderülhet, hogy valójában a halálos ellenségeink – de nem fordulunk vissza.
Akkor sem, ha az eredmény örökre darabokra töri az életünket.
Egységben az erőnk – és ezt ők is tudják.
Origin:
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Daemon bármit megtenne, hogy visszakapja Katyt.
Sikeresen behatoltak a Mount Weatherbe, ám az akciónak katasztrofális vége lett. Katy elszakadt tőlük. Elvették. Daemon számára most minden arról szól, hogyan lehetne megtalálni.
Söpörje el, aki az útjába áll? Kérdés nélkül.
Perzselje fel az egész világot, hogy megmentse Katyt? Boldogan.
Tárja fel az emberiség előtt, hogy idegenek élnek közöttük? Örömmel.
Katy számára csak a túlélés marad.
Ellenségektől körülvéve az egyetlen, amit tehet, ha igazodik a helyzetéhez. Még a Daedalusban sem mindenki őrült… de a csoport céljai rémítőek, és amit elárulnak, felzaklató. Kik az igazi rosszak? A Daedalus? Az emberiség? Vagy a luxenek?
Ők ketten együtt bármivel szembenéznek.
A legveszedelmesebb ellenség azonban mindig is jelen volt. Amikor kiderül az igazság, és a hazugságok fala összeomlik, melyik oldalra kerül majd Daemon és Katy?
Együtt maradnak egyáltalán?
Opposition - Ellenállás:
Katy tudja, hogy a luxenek érkezésének éjszakáján a világ megváltozott. Nem hiszi, hogy Daemon örömmel fogadja a saját fajtáját, hiszen a luxenek azzal fenyegetőznek, hogy minden embert és hibridet kiiktatnak a földön. Azonban a jó és a rossz közötti választóvonal elmosódott, a szerelem pedig könnyen a végzetévé – mindannyiuk végzetévé válhat.
Daemon mindent megtesz, hogy megmentse, akit szeret – akkor is, ha ez egyenlő az árulással.
Egy valószínűtlen ellenséggel kell társulniuk, hogy esélyük legyen túlélni az inváziót…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése